Köszöntöm Önöket az ország egyik legbiztonságosabb településének weblapján.
Községünk Pest Vármegye déli részén található, Cegléd, Szolnok, Abony közvetlen vonzáskörzetében. Falunkat a Gerje patak szeli ketté, amely egyesülve a Perje csatornával Tószegnél folyik a Tiszába. Barátságos, nyugodt kis szelete ez a terület az országnak. Számos természeti látnivaló és kulturális, történelmi érték található a településen, és környékén. A kistérségben több termálfürdő, gyógyhatású forrás is található.
Óvodánkról, és nyolc évfolyamos általános iskolánkban az oktatásáról a Református Egyház gondoskodik.
Kőröstetétlen első írásos emlékére Anonymus: Gesta Hungarorum című művében bukkanhatunk, ahol a Tetétlen- hegyet említi, ami valójában egy mesterséges domb, amelyre 1896- ban a honfoglalás emlékére emlékművet állítottak. Bronzkori leletek is előkerültek, ami bizonyítja, hogy a terület évezredek óta lakott volt.
Az itt élők becsületes,megbízható, dolgos emberek és büszkén vallják magukat Kőröstetétleninek bárhová is sodorja őket az élet a nagyvilágban!
Pásztor Roland
polgármester
Pásztor Rolandot választották Kőröstetétlen polgármesterévé
Pásztor Roland független jelöltet választották Kőröstetétlen polgármesterévé a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson.
Sziváki Ibolya, a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a választásra jogosult 648 lakosból 446-an adták le érvényesen a szavazatukat. Pásztor Rolandra 268-an szavaztak, ezzel a voksok 60,09 százalékát kapta. A választáson rendkívüli esemény nem történt - fűzte hozzá Sziváki Ibolya.
A Nemzeti Választási Iroda internetes oldala szerint Farkas Mónika független jelölt 40 szavazatot, 8,97 százalékot, Göncöl Ilona független jelölt 22 szavazatot, 4,93 százalékot és Persoly Aranka Brigitta független jelölt 116 szavazatot, 26,01 százalékot ért el. A Pest vármegyei községben a korábbi polgármester, Pásztor Imre halála miatt kellett polgármester-választást kiírni.
Az alábbi ablakban a fullscreen ikonra kattintva váltson teljes képernyős módra!
Kommunális eszköz beszerzése - 2022
A "Kommunális eszköz beszerzése - 2022" című, MFP-KOEB/2022 kódszámú pályázati kiírásra 2022.02.04-én benyújtotta az önkormányzat a 3345337655 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kommunális eszközök beszerzése. A projekt bruttó összköltsége és az elnyert támogatás összege:
9 819 500 Ft
Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2022
Az "Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2022" című, MFP-ÖTIK/2022 kódszámú pályázati kiírásra 2022.02.11-én benyújtotta az önkormányzat a 3347423078 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kőröstetétlen, Kocséri út 4. szám alatt meglévő tárolásra alkalmas létesítmény felújítása, bővítése, átalakítása. A projekt bruttó összköltsége:
13.964.022 Ft, az elnyert támogatás összege: 9 992 043 Ft
Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2021
Az "Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2021" című, MFP-ÖTIK/2021 kódszámú pályázati kiírásra 2021.05.14-án benyújtotta az önkormányzat a 3284758386 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kőröstetétlen, Jászkarajenői út 3. szám alatt közösségi terek felújítása, korszerűsítése. A projekt bruttó összköltsége:
32.966.298 Ft, az elnyert támogatás összege: 24 968 518 Ft
Az "Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése - 2022" című, MFP-ÖTIF/2022 kódszámú pályázati kiírásra 2022.02.08-án benyújtotta az önkormányzat a 3346452654 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kőröstetétlen 029/10 hrsz alatt lévő temető területén a hulladéktároló, illemhely felújítása. A projekt bruttó összköltsége:
8.877.471 Ft, az elnyert támogatás összege: 5 999 650 Ft
Az "Óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztése - 2022" című, MFP-OJKJF/2022 kódszámú pályázati kiírásra 2022.02.08-án benyújtotta az önkormányzat a 3346294146 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kőröstetétlen , Kocséri út 227/1 hrsz alatt lévő "Szabadidő park" területén közterületi játszótér kialakítása.
A projekt bruttó összköltsége és az elnyert támogatás összege:5 997 285 Ft
Az "Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése - 2021" című, MFP-ÖTIF/2021 kódszámú pályázati kiírásra 2021.05.07-én benyújtotta az önkormányzat a 3282863550 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Kőröstetétlen 029/10 hrsz alatt lévő temető területén egy új, a ravatalozótól külön álló urnafal kialakítása.
A projekt bruttó összköltsége és az elnyert támogatás összege: 4 753 744 Ft
Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése - 2021
Az "Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése - 2021" című, MFP-OJKJF/2021 kódszámú pályázati kiírásra 2021.05.06-án benyújtotta az önkormányzat a 3282690884 iratazonosító számú pályázatát.
A pályázat tartalma:
Közterületi játszótér kialakítása a Kőröstetétlen, Kocséri út 227/1 hrsz alatt lévő "Szabadidő park"
területén.
A projekt bruttó összköltsége és az elnyert támogatás összege: 4 929 278 Ft
Tájékoztató a jegyzői hatáskörbe tartozó kutak vízjogi fennmaradási engedélyeztetési eljárásáról
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a jelenleg hatályos vízgazdálkodási jogszabályok alapján a vízjogi létesítési engedély nélkül megépített vízilétesítményekre (ásott és fúrt kutakra vonatkozóan egyaránt) vízjogi fennmaradási engedélyt kell kérnie az érintett ingatlantulajdonosoknak.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége felkérésére hivatkozással tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy 2021. január 1-jétől – törvényi rendelkezés alapján – hatályát veszti az avar és kerti hulladék szabadtéri égetésének önkormányzati rendeletben történő szabályozására vonatkozó törvényi felhatalmazás.
Ennek megfelelően, 2020. október 27-ei ülésén, Kőröstetétlen Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021. január 1. napjától hatályon kívül helyezte az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetésének szabályairól szóló a 7/2015. (V. 7.) önkormányzati rendeletet.
Jövő évtől tehát az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (OTSZ) 225. §-a szerint, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.
Aki az OTSZ előírásait megszegi, azzal szemben a tűzvédelmi hatóság tízezer forinttól hárommillió forintig terjedő tűzvédelmi bírságot szabhat ki.
2021. évi Családi Portaprogram - Szociális földprogram pályázat
Tisztelt Leendő Pályázók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. október 16-án a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) honlapján, a www.tef.gov.hu-n kiírásra került a 2021. évi Családi Portaprogram - Szociális földprogram pályázatunk. Ez az új pályázat az évenként megjelenő Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram megújult, továbbgondolt változata.
A fajtaválasztás és a vegyszercsökkentés összefüggése__
Fórumot tartott a GERJE-SZTŐK HVK Egyesület "A fajtaválasztás és a vegyszercsökkentés összefüggése" témában Telkibányán
A rendezvénysorozat következő helyszíne Telkibánya volt, 2014. december 4-én. Ez a fórum egyfajta "tükörrendezvénye" a novemberben Törtelen megtartott programunknak, kiemelve a két térség eltérő adottságait, és az ebből adódó tájfajták különbözőségét, jellemzőit.
A helyszínt az ÖKO-DEMO Bemutatócentrum biztosította, mely a fenntartható fejlődés megvalósulását szolgáló közösségi-környezetvédelmi programoknak ad otthont a település és kisrégió lakói számára.
Fórumot tartott a GERJE-SZTŐK HVK Egyesület "A fajtaválasztás és a vegyszercsökkentés összefüggése" témában Törtelen
Az "Abaúji és szatmár-beregi Leader térségek ökológiai gyümölcstermesztésének fejlesztése szaktanácsadók és gazdálkodók továbbképzésével" projekt keretében a Gerje-Sztők HACS szervezésében négy alkalommal kerül sor "Helyi Fórum" megrendezésére. A fórumok azzal a céllal kerültek megszervezésre, hogy a projekt során együttműködő partner, az ÖMKi rendezvénysorozatának előadásaihoz kapcsolódva, megismerje a termelők által felvetett kérdéseket és problémákat, tapasztalatokat az öko termelésről, illetve megoldási javaslatokat keressen azokra. A rendezvénysorozat első helyszíne Törtel.
"MÉHEGÉSZSÉGÜGY, MUNKA- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM I." rendezvény a méhészeknek
Szeptember 28-án Nemesgörzsönyben került megtartásra "AZ ÖKOLÓGIAI MÉHÉSZKEDÉS LEGJOBB HAZAI GYAKORLATAINAK ELTERJESZTÉSE – TAPASZTALATCSERE TÉRSÉGEK ÉS SZEREPLŐK KÖZÖTT SZAKTANÁCSADÓK ÉS GAZDÁLKODÓK TOVÁBBKÉPZÉSÉVEL" című projekt rendezvénye.